áhóóój, jó öreg európa! áhóóój mindenki!
szóval akkor mondanám az elmúlt 1-2 nap eseményeit (most, hogy épp ebédszünet vagyon ideát).
az első este eseményeiről beszámoltam (halottul nyugodt este, halottul nyugodt környéken), a második annyiban hozott változást, hogy este kiléptünk a négy fal közül, s mivel minden épület egymástól fényévnyi távolságra van, így a kolléganő jóvoltából eljutottunk vacsorázni.
igen, minden igaz! egészségtelen, hatalmas és gyors - ez amerika. étteremben vagy csak úgy magában IS!
kérdezte, hova mennék. mondom, valami tipik amerikaiba. erreföl jön a felsorolás: mexikói (ezt még érteném), olasz, görög étterem, barbecue? óídesangyalok, vigyétek lelkemet! mondom, ez (a mexikóit leszámítva) mind európa. ja, igen, de ez amerika! já, mondom jóvan... hát lett belőle valami bazinagy amerikai étteremlánc terasza és a következő étkek:
ő, kérem alázattal "meatloaf". akkor még nem értettem, mi lehet ez. aszongya, ledaráljuk a hamburgert, megfűszerezzük, oszt megsütjük. mondom, piha! ehhez aztán kell fantázia: szarból szart. megkóstoltam: nem is rossz. olyan, mint a fasírt. akkor még nem tudtam, hogy ez tényleg fasírt (a szótár is bebizonyította) és az elkészítési folyamata is olyan, mint nálunk (nem darálnak hamburgert - hálistennek). a krümplipüré mellé minden volt, csak nem a mi fajtánk (tele mindennel, ami édes...)
a kolegina meg ezt fogyasztotta:
valamibe hempergetett pipicici prosciuto-val meg valami zölddel mindenhol. mondja, ezt kóstold meg, ez igazi amerikai! mondom, mi ez? és mond egy olasz nevet. nem, nem üvöltöttem fel, nem pisáltam be a röhögéstől, csak alázattal elmagyaráztam, hogy a prosciuto bizony nem áméríká... ideske...
(zárójelben jegyezném meg, hogy az adagokat egy spárati katona is megirigyelhetné és hogy a "mítlóf" fele még mindig a hűtőmben tengilengi. majd ma...)
amit viszont nem hagyhattam ki, az a cheescake: nem bántam meg. bár én kb a cukortartalmát 90%-al csökkenteném és még így is "színá a fogat", de egyszer élünk, nem? nem. de az egy másik téma. íme a klasszikcsízkék:
dióhéjban most ennyike-ennyici-ennyikécske!
puszikák!
szóval akkor mondanám az elmúlt 1-2 nap eseményeit (most, hogy épp ebédszünet vagyon ideát).
az első este eseményeiről beszámoltam (halottul nyugodt este, halottul nyugodt környéken), a második annyiban hozott változást, hogy este kiléptünk a négy fal közül, s mivel minden épület egymástól fényévnyi távolságra van, így a kolléganő jóvoltából eljutottunk vacsorázni.
igen, minden igaz! egészségtelen, hatalmas és gyors - ez amerika. étteremben vagy csak úgy magában IS!
kérdezte, hova mennék. mondom, valami tipik amerikaiba. erreföl jön a felsorolás: mexikói (ezt még érteném), olasz, görög étterem, barbecue? óídesangyalok, vigyétek lelkemet! mondom, ez (a mexikóit leszámítva) mind európa. ja, igen, de ez amerika! já, mondom jóvan... hát lett belőle valami bazinagy amerikai étteremlánc terasza és a következő étkek:
ő, kérem alázattal "meatloaf". akkor még nem értettem, mi lehet ez. aszongya, ledaráljuk a hamburgert, megfűszerezzük, oszt megsütjük. mondom, piha! ehhez aztán kell fantázia: szarból szart. megkóstoltam: nem is rossz. olyan, mint a fasírt. akkor még nem tudtam, hogy ez tényleg fasírt (a szótár is bebizonyította) és az elkészítési folyamata is olyan, mint nálunk (nem darálnak hamburgert - hálistennek). a krümplipüré mellé minden volt, csak nem a mi fajtánk (tele mindennel, ami édes...)
a kolegina meg ezt fogyasztotta:
valamibe hempergetett pipicici prosciuto-val meg valami zölddel mindenhol. mondja, ezt kóstold meg, ez igazi amerikai! mondom, mi ez? és mond egy olasz nevet. nem, nem üvöltöttem fel, nem pisáltam be a röhögéstől, csak alázattal elmagyaráztam, hogy a prosciuto bizony nem áméríká... ideske...
(zárójelben jegyezném meg, hogy az adagokat egy spárati katona is megirigyelhetné és hogy a "mítlóf" fele még mindig a hűtőmben tengilengi. majd ma...)
amit viszont nem hagyhattam ki, az a cheescake: nem bántam meg. bár én kb a cukortartalmát 90%-al csökkenteném és még így is "színá a fogat", de egyszer élünk, nem? nem. de az egy másik téma. íme a klasszikcsízkék:
szóval ennyi volt az eddigi kiruccanás. az ájbíem épülete, mint egy börtön. mindenki öreg és ronda cipőt hord. a deákok (akik kb 2 hónapja dolgoznak az ibm-nél) bunkók, beképzeltek és természetesen, ők szarták a spanyol viaszt is.
kihívás ez, gyerekek. kihívás - annak is a legnagyobb fajtája. de hát, dolgozni jöttem, vagy nem? nem, de ez senkit sem érdekel. remélem, a péntekem úgy alakul, hogy valamilyen csoda folytán bejuthassak a városba (ami szintén a poklok_aszában van a hoteltől). oszt, ha isten is úgy akarja, akár még képeslapohoz is jutok meg postához.
dióhéjban most ennyike-ennyici-ennyikécske!
mindenki vigyázzon magára és örüljön, hogy nem ide született - mármint raleigh-ba vagy a "research triangle park" környékére. persze-persze, tudom, hogy new york meg a többi nagyváros biztosan más és nagyon csábító, de most nem ott vagyok, a koleginának nem moroghatok, az otthoni kollégáknak se, úgyhogy most ti szívtátok! ezerbocsánat!
ps: csak egy bárpult, úgy mint hálivúdban. egy "bud", sósmogyoró, kislány a háttérben egy szál gitáron. csak ennyit. ja meg egy csíkos-csillagos zászlót. asszem, jah. ennyit...
puszikák!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése