Együtt

Október 23-át írtunk, 55 éve, mikor egy nemzet harsogott egyhangú nemet a sztálinista diktatúra ellen. Nem felejtve múltját, értékeit és jogait, szembeszállt egy olyan rendszerrel, amelynek értelmetlenségét a történelem is igazolta. Az egyértelmű túlerő és a magyar nemzet meg nem hallgatott sikolya a szabad világ felé kevesebb, mint egy hónap alatt morzsolták le az ellenállást. Megannyian vesztes csataként emlegetik csupán, mégis örök mementóként áll minden jóérzésű magyar ember előtt a szabadságért és az egyenlő, emberséges bánásmódért folytatott harcban.

A több, mint 40 éves uralom mai napig érzékelhető nyomot hagyott társadalmunkon. 89 és a „szabad rendszerbe” vetett bizalom sem hozták meg minden téren változásba vetett reményünk gyümölcsét. Alig tértünk magunkhoz az egypártrendszer után és megalakult az önálló Szlovákia, különböző nemzetközi szervezetek tagjaiként díszelgünk, hiszünk az

egységes Európaban és a közös fizetőeszköz erejében.

Hogy mennyire bízhatunk ezekben a mechanizmusokban, bennem nagy kérdéseket ébreszt. Félek. Csaknem húsz év „szabadság” távlatából sem érzem azt, hogy az önálló Szlovákiában működő politikai rendszer illetve annak résztvevői képesek lennének ellátni vállalt feladatukat: közérdeket képviselni és a közjó érdekében munkálkodni. A mára már „nagy testvér” státuszba vonuló Unió sem minden téren hozta be a hozzá fűzött reményeket – ugyan csurran-csöppen a különböző pályázati forrásokból, konfliktushelyzetben mégis ránk bízza a dolgok orvoslását, csupán ajánlásokkal él. S hogy kell-e az euró, egyáltalán meddig marad forgalomban? Koronából, mintha több jutott volna mindenre – erről számtalan európai nemzet hasonlóképp vélekedik.

Nem gondolom, hogy forradalom oldhatná meg a fenti problémákat, de hogy változásra van szükség, abban biztos vagyok. Nekem azt tanították: „előbb a saját portádon söpörj, aztán lépj más udvarára”. Hiszem, hogy a változás velünk kezdődik. Azzal, hogy felelősséget vállalunk és kiállunk azok mellett az értékek mellett, melyek bizonyították helyességüket a történelem viharában. „Hit, remény, szeretet” – engem ezzel indítottak a nagyvilágba.

Örülök annak, hogy egy olyan közösség tagja lehetek, ahol nem egyedüliként vallom ezeket az értékeket. Annak, hogy nemcsak beszélünk róla, de tesszük azt, ami helyes. Hogy bár a „rohanó világ” mindenkire rárója terhét, mégis odafigyelünk egymásra. Önös érdek nélkül emelünk szót az igazságtalan, helytelen döntések ellen.

2011. október 23-án, mielőtt a vasárnapi nótaesre mennénk – ahol községünk hétköznapi csodáit és a magyar kultúra méltán híres szeletét egy asztal mellett ünnepeljük – álljunk meg egy percre a Turul emlékműnél és gyújtsunk egy mécsest azokért, akik 55 éve életüket áldozták azokért az értékekért, melyeket – sajnos, még ma is – veszélyben érezhetünk.