2011. június 13.

Mit adhatok?

- Jó napot kívánok! Mit adhatok?
- Khm, jónapot. Hát, hogy is mondjam...
- Mondja csak, kérem!
- Hát, én szabadságot szeretnék venni.
- Tessék, kérem? Hogy micsodát?
- Szabadságot.
- Hahaha! Ugye ezt nem gondolja komolyan!?
- De, kérem. Én úgy gondolom, hogy jól jönne egy kis szabadság.
- De uram, szabadság már nincs régóta. De adhatok helyette mondjuk egy kis félelmet, egész friss. Ha szétszórja, mindjárt könnyebben mozog a világban.
- Értem, asszonyom. De én nem szeretnék félelmet kiváltani magam körül. Csak szabadon mozogni.
- Hahaha! Maga biztosan megbolondult. Ki az, aki nem szeretné hogy féljenek tőle?! Ugyanmár.
- Hát kérem, ahonnét én jövök, ott nincs szükség félelemre. Ott tisztelettel is elérheti ugyanezt.
- Hogy mivel?! Nem mondja?! Olyan még létezik? Hát, honnét jön maga? Uramatyám! Ezt ha elmondom az uramnak... (nyúlna a telefonhoz) Vagy tudja mit? Talán mégse kéne. Még a végén azt hiszik, én is megbolondultam. Szóval, mit adhatok?
- Hát, én még mindig szabadságot kérnék.
- Uram, értse meg, nincs szabadság. Senkinek se kellett, így már nem kapunk.
- Hogy hogy nem kellett? Az embereknek csak szüksége van rá.
- Dehogy van! Volt idő, amikor nagyban hozattunk, mert mindnki erre vágyott, de lassan az emberek lehagytak róla és nem rendeltünk többet.
- Ez hogy történhetett?
- Ó, én azt nem tudom, régen volt már. Még csak pályakezdő voltam. De ha jól emlékszem, akkoriban már a remény sem fogyott nagyon. Viszont, a jobbnál jobb státuszokért csak úgy kígyóztak a sorok. Be szép idők voltak azok! Az emberek megbolondultak, bármennyit hajlandók voltak fizetni, csakhogy jobb státuszhoz jussanak. Nade, ne álmodozzunk. És maga is jobban tenné, ha inkább a jövőjére gondolna. Van itt például gőg. Nagyon jó minőségben. Vagy mondjuk irigység, ez most akciós. Viszik, mint a cukrot, így nagyban rendelhetjük.
- Nem, kérem, én szabadságért jöttem. Vagy, ha az nincs, nem tudna valami másfajta értéket találni nekem? Mondjuk büszkeség, esetleg, nincs raktáron?
- Mi a fenére magának büszkeség, ha van gőg? Az sokkal menőbb. Jaj, istenem ember, maga nagyon messziről jöhetett! Tán csak nem időutazó?
- Nem kérem, ahonnét én jövök ott nem szoktuk mi az ilyet vásárolni, de amióta így változnak a rendszerek, tanácstalanok vagyunk. Volt a régi világ, azt elpusztították, kétszer is. Aztán jöttek azok az idegenek. Azt mondták segíteni fognak, hogy egyszerűbb legyen. Azt mondták, majd ők vigyáznak a vagyonunkra, jobban, mint azt mi tehetnénk. Rendes embereknek tűntek ugyan, de nem szoktuk mi az ilyet. Aztán jöttek egész hadsereggel, hát mit tehettünk, valamiből élnünk kell. Mondták, hogy nekünk jó lesz, csak csináljuk úgy, ahogy azt ők mondják. Hát tettük, ami erőnkből tellett. Megélhetéshez kevés volt az, így ott okoskodtunk, ahol tudtunk. Előbb kicsibe, aztán nagyba - ki-ki lehetősége szerint. S mire már megszoktuk volna, hogyan is működhetik, jött a következő gárda. Ők szabadságot ígértek, meg saját tulajdont. Hát belekóstoltunk. Keserűre, kérem, nagyon keserűre sikeredett nekik ez a saját világ. Az ember csak kapkodja a fejét, hogy most melyik a rosszabb. Mondjuk, most legalább venni lehet. Igaz, nincs miből, de ha az ember jól kuporgat, valamit azért csak kinyög magából. Hát ezért vagyok itt most kérem. Összeraktuk amink van és elküldtek az enyémek, hogy nézzek körül, hátha valahol találok valamit a mi régi világunkból. S talán, ha jól gondozzuk, akár mindegyikünkek jut majd belőle.
- Attól tartok uram, amit maga keres hiánycikk. Felszólhatok ugyan, hogy járt nálam egy vevő, aki ilyesmit keresett, de nem hiszem, hogy sok sikerrel járok. S ha kapható is lenne, ugyan minek tartanék én olyat, amit négyévente keresnek csupán. Én is pénzből élek. Szóval, ha a portékám nem felel meg önnek, kívánok szép napot! A viszontlátásra!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése