lassan már sikerül mindnekinek lyukat beszélni a hasába arról, milyen boldog is lennék, ha lenne egy saját házam, udvarral, gondokkal. ajánlatokból persze nincs hiány, pénzből annál inkább.a héten újabb kéró húzta el a mézesmadzagot és még az sem zavart, hogy az ingatlanügynökség leírása szerint: "jelen állapotában lakhatatlan". fától az erdőt szindróma. maradjunk ennyiben.
viszont a tény, hogy ott van dédnagyanyám kastélyajtós, nyárikonyhás, cimetszagú háza mellett, előhívta a maga "idenekemazoroszlántis" kényszerét. bejó lenne egyszer újra beleszagolni a levegőbe, amikor a rédliben sül a cimetes kalács. nameg a mákos, meg a csokis, meg a, meg a...
lisztszitálás, kevés cukor, tojás potty, instantélesztő, langyos tej, mégtöbb langyos tej, még egy kicsi, nesze neked jobb alkar! letakar, kivár - türelemmel. közben: "a cimet mussz, van még mák, megkeseredik lassan, kakaópor is van. igaz, barack is, de azt most tán mégse"
60 dekát 3 fele vesz, kinyújt, megkeni ZSÍRRAL <3, megszórja hogy majd hosszú kégyót tekerhessen belle. számszerint hármat: mákosat, cimeteset, kakaósat. leken, rédli helyett sütőbe tesz és vár, kivár - türelemmel. és egyszercsak ott a jól ismert illat, a kavargó cimetszag (amit ugyan szagnak mondunk, mégis tudjuk, nem sértés ez). körülölel, megcsiklandoz, elmosolyít, fátyolt ereszt szemre és elmére. forrón akkor se szabadott, de lehetett. most szabad és kell!
hiányzol mama!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése