éjféli "amitahűtőad"

mini. és mini veszélyes. bár ma kaptam egy üveg jófajta bort, amit természetesen nem hagyhattam az enyészetnek. hazaérkezéskor: legyen az hogy főzünk. a végeredmény isteni. az összetevők ismertek, az arányok homályosak...

wok és olívaolaj forró csókjával kezdődik a story. a hűtőben segítségért kiáltozik egy konzerv gomba (sampinyóóón), tehát fürdik egyet a forró lében. mikor már puhul (tényleg néhány perc - nem akarjuk szarrá főzni a senövény-seállat teremtményt), akkor nyakon öntjük egy fél üveg ottfelejtett lecsóval (kb. 1-2 deci). aztán só, bors, majoránna és pirítjuk-pirítjuk-pirítjuk. persze nem barnára, mégcsak pörzsösre sem. csak úgy, hogy "szottyadjon". közben eszünkbe jut, hogy tán a hagymából még híján állunk. egy lilahagyma szeletelve (nem kockázva!), majd fonnyasztva - ismét. közben rányomunk egy kis csípős pirosaranyt, megöntözzük némi szójaszósszal és meghintjük petrezselyemzölddel. miből mennyi? csak úgy, érzésből. aztán jöhet a mélyhűtőben talált tök (reszelt és néhány perc alatt forró víz alatt szinte "omlósz"), minek célja, hogy laktatóbbá tegye, azt, amit egyébként nehéz. persze, szigorúan paleo-kompatibils módszerekkel.
tehát van nekünk egy kis gombánk, hagymánk, lecsónk, tökünk, nameg némi fűszerszám.
s amikor az egész összeáll, szinte integet, hogy itt az idő!
ismétlem, ne főzzük szarrá (elnézést), a zöldségeknek nem az a dolguk, hogy péppé máljanak szét, hanem hogy érezzük a tartásuk, struktúrájuk.
nekem ízlett, darázsnak is, vidra várja, míg kihűl, cséfi bevágta.

asszem ez megint sikerült.

isten éltessen, improvizáció!