afterparty

ez az, ahogy mostanság az esemény utáni eseményeket hívni teccők. így három táján és az elfogyasztott alkoholmennyiségre való tekintettel eljött az idő, amikor az észérvek meghalnak és az ún. érzelmezés kerül előtérbe.

próba volt. imádom őket! egytől egyig. ha pszichológus vagy kulturális antropológus lennék, az érintett oscar-díj majdnem biztos. emil rulez szól, amit maga mári nem kedvel és jelenleg én sem, mert tudja hogyan hat rám az énekelt szöveg. ígyhát váltok. türelem...

beszéltünk erről-arról, mi nyelvünkre jött. még a vándorszínészetről is, sok más egyéb között.

örülök, hogy itt vagyok. szeretem ezt az érzést. nyugalmat, biztonságot ad, hogy ilyen emberekkel kötöttem össze az életem. mindenkitől elcsípek egy darabot és mint egy megvadult GPS, újra- és újratervezem a jövőt.

az utóbbi időben, politikai és érzelmi szálak által sugallva egyre többször jön a kérdés: valóban itt van a helyem? nem önámítás az egész? csak remélni tudom, hogy az út, amit pár hónapja választottam, helyes volt. kétségek, kétségek, kétségek...

de holnap egy szebb nap virrad. s ha minden jól megy egy hét múlva talán én leszek a legboldogabb ember a világon. most azt érzem, akar engem. és én is akarom őt. sok a háttérgondolat. nagyok lesznek az áldozatok. de felnőttünk, vagy miazisten?! remélhetőleg. meglátjuk. az üzenet több, mint egyértelmű...

mári, remélem, pizsamáját épségben megkapta. elküldtem, ahogy ígértem. én kiskapuk nélkül játszom. legalábbis nyitott kártyákkal. remélhetek?

holnap péntek, s szabadnap. relatíve. van egy-két elintézni-való ügy, néhány nyitott kérdés. és a várakozás súlya. sosem volt ilyen hosszú egy hét, mint az elkövetkező. sok lesz a kérdés, sok lesz a magamtól sem elfogadott válasz.

nem marad más, mint érzelmezni. hisz ezt várja tőlem ő is. máshoz nem szokott.

talán révbe érek?

jóccakát!