barátság

a jó öreg barátság. hát igen... talán nehezebb erről írni, mint a szerelemről. klisét meg felesleges. annyi viszont bizton elmondható, hogy bonyolultabb és megmagyarázhatatlanabb ez, mint bármely más kapcsolat. vagy talán csak számomra?

ugye, a családját s rokonait az ember nem válogathatja meg. azok jönnek úgy, ahogy vannak. bár van egy régi magyar elképzelés (néhányan leszületés címszó alatt ismerik), ami arról beszél, hogy a lelkek kakukk formájában az életfán ülnek, s várnak. ha megtalálják a megfelelő emberpárt, "leszületnek". tehát saját maguk választják ki azt, hová is szeretnének kerülni. szép dolog és ha hiszünk benne (személy szerint egyre inkább), akkor megértjük, miért is vagyunk itt. hasonló ez, mint a keleti reinkarnációs maglajsz, ami állandó tökéletesedésről beszél. ez, a mi fajtánk talán más, talán egy kicsit árnyaltabb.
mert ugye nem tudhatjuk, miért is születtünk le annó. azt viszont tudhatjuk, illetve hihetünk benne, hogy ezt lelkünk saját, önön akaratából tette. s hogy miért jó is ez. talán csak azért, mert megértjük küldetésünket ezen a földnek nevezett bolygón, arra a ránk mért x esztendőre.
ilyen értelemben, ugyan életünkben nem változtathatunk szülőket vagy nagynéniket, de ha a fentiekhez ragaszkodunk, hajdanán mi választottuk őket. szóval, nincs reklamáció, nincs sebnyalogatás, ez van.

nade, vissza a barátsághoz meg ahhoz, hogy ez nem hasonlítható egyetlen másik kapcsolathoz sem. ahogy most látom, a barátság a szeretet legönzetlenebb formája. nincs benne a szerelemből ismerős birtokolni akarás, hiányzik belőle a szexualitás, hiányozik megannyi függési kényszer és kényszerítés, ami ott van még a legidilikusabb kapcsolatban is.

a barátság tiszta, oka tényleges ész-szív játékon alapuló szimpátia. ha valódi, önzetlen és megbocsájtó. nem ragaszkodó, nem uralni akaró. állandó, megszakításokkal is folyamatos. s ami talán a legfontosabb, mindenkor őszinte.