round-around...

ismét egy ricceges iccaka...

bár az eredeti terv nem így szólt, ugyanis azt reméltem, hogy termelékenységem átlagát fogom növelni ma este, mégiscsak jobban vonzott egy, a lindával eltöltött sörözgetős este, mint a légkondis irodában gubbasztás.

de, hogy ne menjünk a dolgok elejébe, egy röpke összefoglaló a prágai eseményekről. pénteken (kollegáim tömeges tüntetésének ellenére), öt év után ismét ellátogattam a száztornyú városba. kísérőtársamul melinda szegődött - illetve anno együtt terveztük volt főnöknőnk, "kácsa" kávézója megnyitásának ünneplését. természetesen, mint az ahogy lenni szokott ismét túl sok eseményt próbáltam a pénteki napba sűríteni. (((apropó, megint a tíz tizesen ülök és a szerdahelyi buszok szokásához híven, értsd: reggel egy ablak sincs nyitva, este lefagy a mellbimbód, gelléig ismét hibernálhatom magam))). vissza péntekhez. az utazás az félelem és az örömteli várakozás elviselhetetlen koktélját nyelegetve telt. próbáltam nem elrontani meli kedvét azzal a félelemérzettel, amivel egész úton küzködtem, s egyszersmindt próbáltam átadni magam annak a vélhetően örömteli érzésnek, amit a "régen látott barátok ugyanazon a közös helyen" feeling diktált. mégsem sikerült. prágába érkezve a külvárosban jópár új épület szalutált (öt év mégiscsak öt év), a "nuszelákon" áthaladva jobbról a budecs, balról a "visehrad" meg az albertov felé emelkedő épületek kacsintgattak. I. P. Pavlova, a múzem, a florenc (és az előtte álló, mind a mai napig ismeretlen színházépület) mind-mind ismerős helyek. még ennyi idő elmúltán is.

a bukszámban ott szorongott az, a sajátkézzel eszkábált zöld papíros boríték, amelyen vörös alkoholfilc égette betűk hírdették a szállítási helyet: "ondrej, mrtva ryba" (meg a ryba jelképe, a halcsont). tartalma egy rég rendezetlen tartozásnak megfelelő eurós pénzösszeg meg egy magyarázkodó kísérőlevél. mint azt ma megtudtam, az akció legfontosabb mozzanata ma lezárult, ondrejnél van a csomag.

megérkeztünk a florencre (a prágai autóbusz-pályaudvar) és irány a megbezélt találkozási hely, a "visehrad", megannyi régi emlék színhelye. megannyi részeg elmélkedés, céltalan, mégis kellemes próbálkozás díszlete. aztán robogás kácsához, cucc le, batyu fel, irány a "zslutá pumpa" (értsd: sárga kút - a hely előtt álló sárga rángatóskút rímjeként). a korcsma, amit cseh nyelven "hoszpodának" (azaz vendéglőnek) nevez csak az ember valami furcsa keveréke a cseh underground művészet, a turistákat kiszolgáló populizmus és a mexikói elvágyódás között. van itt minden: x-fajta sör, "nakládaní hermelín" (fokhagymával, bazsalikommal, kevés édes paprikával és őrölt dióval töltött, csípős paprikás étolajban érlelt penészes sajt), burritos és a hőnszeretett belga hoegaarden.

egy igazi időutazás azokkal, akiket anno naponta látott az ember és naponta a parnasszusra emelte volna a találkozás minden percét.
mégis szokatlan a helyzet.... majdnemhogy ismeretlen.

aztán az elfogyasztott alkohol-mennyiség után irány a "ryba", a döglött halhoz címzett dejákkocsma, ahol anno egyetemi éveimet töltöttem. a hely külsőleg alig változott, hangulatában mégis idegen volt (ide vagy oda a jól ismert berendezés, a néhány ismerős arc). az alkoholos mámor befolyáltsága alatt magunkéva minősített helység egyszeriben megtelt zenével és a beshodrom által diktált tempó hatására magyaros virtuozitással. csattogtak a lábak, forgott a csukló, hajlott-egyenesedett a derék és percek alatt eszméletlen forgataggá változtatta a csehek csendesnek ígérkező éjszakaját. majd "cut", egy gyorsan száguldó taxi és a másnapos reggeleken megszokott száraz száj, sajgó fej, zakatoló szív és bágyadt végtagok.

második felvonás

a szombati program ismét a találkozások jegyében telt. mégpedig egy számomra különös találkozás koronáját ígérve. stankával, a prágai goodbye óta nem hozott össze a sors. a szlovák öntudat megrendíthetetlen bástyájaként elkönyvelt lány, aki nyitrai származása ellenére az értelmes emberi gondolkodást követve, bizonyos mértékig még vallotta is a kultúrák egyenlőségét, ismét ott állt előttem. megszépülve, bár felnőtten, de ami a legfontosabb: CSEHÜL. mármint cseh nyelven értekezve. what the fuck?! gondoltam akkor és gondolom most is... minden megváltozik, mindem racionalizádik? vagy csak náluk, a cseheknél? máig nyitott kérdés...

aztán egy kósza belvárosi túra, egy kávéházi szeánsz. ahol az ember rádöbben, hogy vannak még részei a világnak, amik a másik nem számára a mai napig nem elérhetők (értsd: nő nem tudja, milyen a falra hugyozós vécé, férfi nem tudja, milyen a női változat).

a zsúfolt károlyhíd és az annál bartáságosabb kampa, ami egy izolált zöld foltja a városnak. békés, barátságos és mégcsak nem is drága. akár a prágai margit szigetként is elkönyvelhetné az ember (holott nem is sziget), hacsak az utolsó attribútumról meg nem feledkezik.

egy sörözgetéssel, borozgatással, rumozgatással és természetesen a maximálisnál is kétszeres mennyiségű cigivel eltöltött este, amelyekből számtalan fénykép és még annál is több tanulság született. majd ismét taxi, ismét valaki kidől (most nem én :), és ismét valaki még tovább bírja (most én :). huncutkodás a kutyával, filózás a michallal és egy jókorára tervezett, de különféle fiziológiai okokból megrövidített REM-fázis.

másnap a betervezett kávézó-látogatás (ami a maga 2oo négyzetméterével és trendi enetriőrjével tényleg nagyon ott van), majd a régi dejákkori vendéglő étlapjának pusztítása, egy rég nem látott arc és a hazafele út.
most így, somorja után, begyorsítva, ennyi.

szerettem ezt a látogatást. egy fejezetet zárt le, értékelt újra és ezáltal egy újat nyitott a könyvben, amit mindenki a saját monogrammjával fémjelez.

így legyen, ámen.