sok minden történt eddig és nem is tudom, nem is szeretném összefoglalni az egészet. szemezgetünk, mazsolázgatunk.
ismét egy tíz tizes busz, ismét majdnem egy üveg bor, ismét sietve, sok mindennel cicomázva a napot. aktuális helyzetjelentés talán csak ennyi: III. Richárdról jövök. amikor azt mondtam, hogy experimentális színházról van szó, nem is sejtettem, mennyire experimentálisra sikerül a dolog. a rendező még nem befutott, de egy jó mentorral akár az is lehet... a tények: richárdot és a csalágját csehül nyomták, a szolgák szerepét szlovákul, az aktuális anyakirálynőt amerikai angol akcentussal. a színészi játék színvonala ugyanennyire változatosra sikeredett. istenem. van ilyen.
gábor hívott, hogy folytassuk. ő már pozsonyba költözött. csakúgy, mint zsuzsi, akit ismét sikertelenül próbáltam bármiféle eseményre csábítani. a hétvége mégis jól sikerült. belgának indult, pörgés lett a vége. de így is jó. másnap elsőáldozás, ahol asszem egyetlenként voltam felszabadult, pedig se okom, se jogom nem lett volna hozzá.
ma simi is hívott, hogy már rég beszéltünk. hát persze. ha a szüleid - simi nagyanyjának inspirációjára - arra figyelmeztetnek, hogy jobb lenne hanyagolni a látogatásokat, mivel simi férje nem jó néven veszi, asszem ez egyértelmű. de ezt most hogy mond el neki. hogy magyarázd meg, hogy részedről minden rendben, csak ezek a visszhangok. hogy értelmezd a féltő nagymama akcióját. valóban így volt, vagy valami más a cél? nemtom... és a legegyszerűbb megoldást választottam.
mai nap további eseménye: a prágai út részeletinek egyeztetése. indulás 15-én, ugyanazzal a busszal, amivel a meli pestről. kácsa már az asztalt is lefoglalta, sőt, továbbment. szerény számításaim szerint cirka húsz ember potenciális látogatásának örülhetünk vagy épp retteghetünk tőle. istenem, szelaví.
nagyon zavarosak érzéseim a prágai látogatással kapcsolatban. mióta hazajöttem, csak egy kósza látogatást tettem a cseh fővárosban - átutazóban. és nem is hiányzott. mai napig rettegek szembenézni a múlttal. nem a várossal. az megadott mindent. saját magammal. az akkori önmagammal, aki bőgve rohant haza, mert nem tudta elviselni saját magát. nem tudott elég erős lenni, hogy önmagaán változtasson. pedig nem lett volna nehéz, így visszagondolva. mégsem történt meg. rengeteg (számomra még mindig) nyitott kérdés, rengeteg kérdőjel. mi lett volna a helyes, valóban így kellett történnie, ez a sors, vagy csak a gyengeség? csak az én hibám vagy más faktorok is közrejátszottak? bárhogy is volt, felsültem. rengeteg mindent hoztam haza. rengeteg mindent tanultam. mégis libeg a mérleg. valami hiányzik. vajon milyen lesz szembenézni? vajon megtalálom-e azt, amit anno elveszítettem?
más apropóból is érdekesek lesznek ezek a válaszok. kácsa pincéreket keres a kávézóba, ahol végzős gyerekotthonosoknak adnak ugródeszkát. meg vezetőt. vezetni a kávézót és a projeketet. érdekes ajánlat. sorsdöntő is lehet akár. ezért sem akarom elodázni a látogatást. jöjjön, aminek jönnie kell. ha másra nem, legalább arra választ kapok, vagyok-e elég erős az újrakezdéshez. s ha nem lesz a válasz, újabb kérdések sora következik majd...
újrakezdés? igen. nem találom a helyem. sehol se jó. és ez nem csak az az egoizmus, amiről éjszakákat beszéltünk át linduval. ez sokkal több annál. majdnemhogy segélykiáltás (najó, ez barokkos, de valami ilyesmihez hasonlítanám). elveszettnek érzem magam sok téren. rengeteg a kérdőjel és a válaszút. eddig valahogy mindig úgy alakult, hogy a világ vagy valaki eldöntötte, mi lenne a helyes. és én hallgattam rá. most valahogy hiányzik (nem nekem, csak nem jön) az ilyen útmutatás. pedig nem fog jönni. magas a ló és messze van minden. nehéz úgy lehajolni, hogy lovon maradj, de a másikat is megérintsd. leugorni meg nem szabad, mert kitörik az ember lába. és kevés az olyan ember, aki szintén lovon érkezne, de hajlandó együtt nyargalni. decclájf...
szóval, kavarognak a gondolatok és talán mégiscsak igazzá válik, hogy azért nem tudok odafigyelni másokra, azért nem tudok megjegyezni semmit, mert annyi minden kavarog az agyamban, hogy egyszerűen nem győzöm. oszt, ki tudja. valószínűleg ez is csak balzsam az önámításra :)
könyvek. ismét gyűjtőakcióba kezdtem és ismét ugyanaz a képlet. nincs idő, kedv, mód, hely, hogy olvassak. pedig szeretnék. nagyon-nagyon. pesze nem csak szórakozásként. asszem, ettől is csak választ várok. hátha... mint anno a veronikával. vagy mint bármikor a bibliával. az ember asszociációs képessége lenyűgöző. a legösszefüggéstelen dolgokat képes útmutatásként kezelni és választ találni akár egy zsoltárban. eszméletlen. valószínűleg ez a könyvek könyvének egyik adúásza. annyira általános, hogy mindig konkrét választ képes adni.
és hogy mi történt - napló szintjén - azóta, hogy nem írtam. volt itt minden: chata, pest, chata, belga. anything that you want.
asszem, mára ennyi. long live all! schmuetzli!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése