magyarra állítom a billentyűzetet és a már megszokott alkoholos mámor ellenére, ami minden este akaratom és elhatározásom ellenére alvásra késztet, mégiscsak belekezdek...
érdekesre sikerült, sőt, kerekedett ez a mai nap. számba véve a tegnapi történéseket, majdnemhogy emlékezetessé vált.
mi történt tegnap?
a nap úgy telt, mint a többi. próbáltam elhitetni magammal, hogy a nap során elvégzett feladatok nem szerepelnek munkaleírásomban, mégis fontosabbak annál, ami miatt a Cég fizet. tegnap viki sem hívott ebédre, mivel legújabb hóbortjának hódolva egy trénert (értsd testmozgásokatót) fizet, aki a tömérdek mcdonalds, süssigkeit és éjjeli falatozás ellenére a csodára vállalkozott. egyedül voltam ebéden, így a realitás elől hanyatt-homlok menekülhettem a harry potter negyedik részének csócsálásába, miközben tömtem magamba a napi bérem egy tizedének megfelelő árú rizottót (ami még jó sem volt).
abban a reményben, hogy egyedül utazom haza és a hathúszas döcögése alatt ismét menekülhetek a varázslók és boszorkányok világába érkeztem az autóbuszállomásra. még indulásom előtt jelentkezett gábor, aki arról próbált meggyőzni, ha időben érkezem, még megihatunk egy sört. nem volt hozzá kedvem. nagyon nem. ahogy az utóbbi időben kevés emberhez és kevés közös cselekvéshez van kedvem. ugyan időben érkeztem, de a könyvbe temetkezve nagy erőfeszítésekkel sikerült csak meggyőznöm őt, hogy én valóban nem vágyok sörre, pláne nem az állomás fölötti köpködőben. magaménak akarom érezni az időt, annak szeretném szentelni, amit én és csakis én akarok. ugyanezen egoizmus köré építtetett a hazafelé út is. mogorván és barátságtalanul tértem ki mindenféle kommunikáció elől és önző módon az olvasásra hivatkoztam. a történet jó volt, bár a harmadik rész élménye még mindig jobban szórakoztatott. valamit, valamiért. gábor egyértelműen tudtomra adta, hogy márpedig leszállás után a következő megálló a presszó és én csak azon gondolkoztam, mennyire nem akarom. illetve a körülményeket figyelmbe véve nem.
körülmények
néhány napja, hete, talán hónapja küzködöm viselkedésével, szereplésével és gondolataival. sokági barátomnak tartottam, az egyetlen férfibarátnak, de most mintha ez az érzés a visszájára fordult volna. kicsinyes, gyerekes, beteges és nagyon is felnőtt az, amit nem tudok feldolgozni. nem értem, kereső emberként, miért szívja más cigarettáját, miért megy ki sörözni, ha nincs pénze, miért veszi teljesen természetesnek, hogy mások idejével, pénzével úgy tervezhet, mintha sajátja lenne. whatever! ahogy az angol mondja, és maradjunk is most csak ennyiben.
szóval, ott ültem a presszóban és arra vártam, mikor jelenik meg bárki, aki színt hoz a számomra olyannyira kellemetlen helyzetbe. darázst hívtam, palit is, de ők csak később érkeznek. iwit is felhívtam, aki láss csodát, épp áginál volt. ági - mai szóhasználattal éve - exbarátnő, de nekem több annál. az első hormonális szerelem. az első beteljesült vágyakozás, ami nem férfiúi gőgből született, hanem amit valóban a tetszés és tetszeni vágyás irányított. még megyeren ismertem meg, illetve láttam meg, nem tudva arról, hogy bármi köze lenne iwihez, akit akkor már ismertem. aztán a sors úgy hozta, hogy volt egy közös beszélgetés az akkori albérletük teraszán, a regencés kezdetekkor és ő, valószínűleg minden bátorságát összeszedve, megmondta a frankót. szép nyár volt. vicces mementója a dolognak, hogy a presszóba való érkezés után ismét sajtos kenyeret (jelen esetben sült szendvics formájában) nyújtott, mint anno az első "ottalvós" akción, amikor szerető bábáskodása - folyamatos alakoholmámoros tiltakozásom ellenére - kényszerű gyomorürítésem eredményezte. reméltem, most nem így lesz. igen, izgultam és ha jól láttam, ő is. de így van ez rendjén. megerősítenek az ilyen pillanatok. biztosítanak arról, hogy a hordók közti zsigeres rángás valóban több volt kósza kalandnál. hogy a kapcsolattal szembeni ellenkezésem és nemtörődömségem, valóban akkori (s tán mostani) éretlenségem bizonyítéka. ne haragudj! szép volt. akkor is és most is. és most még szabad is. nem kellett már lázadnia, mint anno. nem kockáztatott. éli az életét. örülök neki. ma már nagy barna szemekre emlékszem, egy bolondos sálra és sapkára, a sajátos cigaretta-tartásra és arra, hogy mosolygok. kell ennél több?
az éjszaka nem volt nyugodt. de nemcsak miatta. utólag rájöttem a telihold legalább annyira fontos mozgatórugója a történetnek, mint ő vagy a barátok. minden történet egy nagy hurrikánná állt össze aznap éjjel. nyugtalan álmok, vissza-vissza térő emlékek, kezelhetetlen érzések és vágyak kavalkádja.
aztán jött a mai nap, amit az esti triós (értsd éva, linda, én) beszélgetés koronázott. évát fáradtnak és elveszettnek éreztem. ott volt és mégsem volt ott. új ez a dolog még valószínű (pár napja kezdett el dolgozni, hosszú idő után először voltunk így, hármasban együtt), de mindezt leszámítva örültem a találkozásnak. kell még egy kis idő. linda új kontextusba helyezte a nő és férfi szerepét, újra emlékeztetett a nő-választásaim apropójára és a beszélgetés újra rádöbbentett, mennyire önző vagyok és csak erősítem benne a hitet a felvázolt nő-férfi szerepről. pedig tényleg érdekel mi van vele!
a buszmegálló felé gyalogolva megint előjött a vágy, hogy gondolataim láthatatlan és mégis kezelhető készülék rögzítse, hogy ez a beírás se legyen ennyire egyhangú és filtrált. ezen még van mit dolgozni.... :) aztán a sorban megláttam egy narancs-tégla színű sálat (azt a vékony szövetűt, amit mégis vastagon lehet a nyak köré tekerni) és egy eszti nevű volt iskolatársam jutott eszembe, mikor végül rájöttem, hogy csilla az. először arra gondoltam, milyen jó lenne egyedül, hazafelé pötyögve a fenti gondolatokat, aztán mégis leültem mellé és nagyon jó volt. színház, mi más volt a téma és örömmel konstatáltam, hogy - bár szakmailag nem tudom és nem is merném felmérni - mégis hasonló színházi értékeket képvisel, mint én.
kikerekedett a történet és újra elgondolkoztatott, hová is tegyem magam...
ha minden jól megy csütörtökön bős melivel, péntek reggel másnapos kávézás és filó a balkonon, majd a négynapos húsvéti elvonulás. remélem összejön. jó lenne. kell ez már. nagyon.
jóccakát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése