dejavu

már megint megtörtént. minden kapálózásom és tiltakozásom ellenére, ismét sikerült eláztatnom magam azzal, a szőlő erjesztésével készült itallal, amit mifelénk bonak hívunk. jelen esetben száraz, fehér borról volt szó megfelelő mennyiségű ásványvízzel. így, nagy valószínűséggel a holnapi fejfájás elmarad majd és az éjszaka sem a szárazság sivatagi feelingjével telik majd.
lássuk csak dióhéjban, milyen események mozdítottak erre vagy arra, milyen események befolyásoltak elmúlt bejegyzés óta cammogó életsorsom.

sikító forevör. így kezdeném. a múlt hét péntek egy permanens és lelohaszthatatlan mosolyt varázsolt az arcomra. a rövid, de ennek ellenére annál intenzívebb este nemegy meglepetéssel szolgált. jelentem, minden akaratom és késztetésem ellenére, jópár éve elkerülöm a metál-rock-vágjukelazagyunk típusú eseményeket. utolsó élményem egy hasonló kaliberű eseményről még a gimis-egyetemista időszakból származó. olyan helyzet ez, amikor minden ruházat "in", ami fekete és minden ital "in" ami olcsó, és minden hajviselet "in", ami figyelemfelkeltő. nem beszélve a mozgáskultúra mikéntjéről. természetesen a megfelelő és meghatározó zenei stílust követve. érkezésünk pillanatában világos volt, hogy az, ami ma este történik, időutazás egyben. egy olyan - életem korábbi szakaszára repít - ahol még egész más értkerend szerint ítéltetett meg a jó és a rossz, a szép és a csúnya, a kurvajó és a sit fogalma. megszólalt a zene, megéreztem - minden érzékszervemmel, beleértve a szaglásomat - a körülöttem dúló csoportélményt és utaztam. néhány sör és egy baráti feles (amihez rég elfeledett és esélyesen elkallódott barátom meghívása révén jutottam) elfogyasztása után, kimerészkedtem a ringbe és együtt nyomtam (persze csak decensen) a fejatalokkal (átlagéletkor 16 év). hab a tortán az éjjeli verekedés (ami a kezdeményező fél vérben tocsogó arcát eredményezte), csakúgy mint a pali által hazafelé ecsetelt tenni akarás az ilyen ügyek kivédésére (az elfogyasztott alkoholmennyiséggel korespondáló "elvágtam volna a torkát"-stílusban).

majd jött egy szombat és jött egy újabb alkalom a szórakozásra. nádszeg relatíve messze van, de elégségesen közel ahhoz, hogy a magamfajta aggastyánt egy kis zenei csócsálásra invitálja. zagar, neo, egy magyarországi és egy helyi zenekar koncertjének chill-outos hangulatára áhítva indultam el az eseményre. az odafelé utat színesítette "mindenáron sárga gauloises-t fogok szívni" attitűdöm, csakúgy mint a "holafaszbavagyunk" gondolat. végöl megérkeztünk. nem győztem csodálkozni, hogy a nálam rendes, zárthelyi koncertre kalibrált esemény egy használaton kívül álló szőlészet komcsi csűrje alá-mellé szerveződött. a zenei kínálat ugyan helyenként hagyott némi kívánnivalót maga után, de egyértelműen pozitív élményként kerül be majdani memoárjaimba. kíváltképp az a magyarországi banda, aki nem a zagar és nem is a neo. utóbbi zenekar végül fel se lépett, ami az esemény résztvevőinek számát és a lehetségges büdzsé arányát tekintve nem is meglepő. ellenáltam a fűnek, a tíz fokos hőmérséklet ellenére nyugodtan szopogattam a sört és hagytam, hogy a zene magával ragadjon. nem tudom, hogy alkoholos befolyásoltság, vagy darázs tudatmódosító szer által kezelt fantáziájának eredményeképp, de mindensetre megszületett egy zenekar gondolata. azóta... fogalmazódik bennem a zenei stílus mint a közlési kényszer egy lehetséges gyógymódja.

vasárnap szunya, egy régi szokás méltó és kellemes felelevenítése (kávé magdus néninél - utólag is köszönjük), az xbox vírus kielégítése és egy szeretetteljesre nem éppen sikerült, de mégis annak célzott "good bye" katalin barátnémtól. god save the queen!

hétfő, munka, frusztráció. újra ugyanazon kérdések, ismmét válaszok nélkül. miért? biztos ezt akarom? valóban képes vagyok erre hosszútávon? mi kellene, hogy motiváljon? kell ilyenen egyáltalán gondolkozni? miért dolgozom egy olyan városban, ahol szinte senkit és semmit nem ismerek? ha nem ismerem, miért nem akarom megismerni? miért nem tudok ott lenni, amit ismerek és szeretek? talán nem is szeretem igazán? kellene? vagy van az úgy, hogy az isten rosszul dob a céltáblába? hol ér véget személyes felelőségem és hol kezdődik? satöbbi, satöbbi, satöbbi...

ilyen és hasonló gondolatok kerengtek agyamban, mikor végül úgy döntöttem, ez a nap alkoholt és annak mámorát érdemli. linda barátném befogadó szeretete és alkohol iránti gyengédsége hamarosan egyértelművé tette, hogy az éjszakát nem otthon, hanem az egyesült királyság-beli áruházlánc felfújható és olcsó (valószínűleg elég silány kivitelezésű) felfújható matracán töltöm. ez csak fokozta azt az élményt (bocsi linda!) amit légzőszerveim diszfunkciója éjjelenként okoz (horkolok, vazze... fírfi lennék?), mivel minden mozdulatom olyan zajjal verődött vissza a falakról, hogy egyikünk REM-fázisa sem volt hajlandó követni a tőle elvárható trendeket. természetesen, mindezt pattanásig feszült húgyhólyaggal és idegekkel. kialvatlanság, szégyenérzet: mi kell ennél több egy sikeres nap startjához? :)

a keddből nem sokra emlékszem, a mai borozgatás meg túl friss élmény az objektív és tömör értékeléshez. meglátjuk, mit hoz a holnap.

apropó, ez már somorja, sőt lassan tejfalu. a vega még mindig tátong az ürességtől, a sertés influenza még mindig csak karcolgatja európa kapuját, én még mindig nem vagyok biztos abban, hogy holnap pesten alszom-e el, de asszem a fehér bor ásványvízzel felér egy múzsa csókjával. naplóíráshoz legalábbis...