idegenek?

épp elhelyezkedtem a busz bal hátsó sarkában (felszállásnál jobb hátsó), a telefonom zsebembe préselésével vívott harcot is letudva fölcsaptam a skarlátot, amikor egy sárga ruhás hölgyemény tipegett fatalpú cipőjében hátrafele az őt követő langaléta, szőrös férfikezdeménnyel. "jobb helyek híján, biztosan mellém ülnek majd" - gondoltam és lapozni kezdtem, melyik karinthy szösszenet lenne a legmegfelelelőbb egy kedd esti fagylaltozás előtt. lopva néztem csak a lány arcába, amikor újra megtörtént az a mosolyogtatóan meglepő tekintetkapocs. "peti?" - kérdezte. ha nem tette volna is ugyanaz a bárgyú, mosolyra gördülő száj és csillogó szem jelenik meg az emberen. régi ismerősök, akik közül megint csak én nem tudom, kik is vagyunk valójában. "mi újság, hogy vagy?"-ra jön a megszokott, frappánsnak szánt, ám annál szánalmasabb, időjárást és munkahelyet poénokkal fűszerezni kívánó válasz-féle. aztán egy "és veled?" majd mindenki visszatér a maga kis világába. én a könyvet bújom tovább, ő a telefonjával bíbelődik. az ember ilyenkor nagyon koncentrált művelődést mímel, miközben félfüllel néhány szófoszlányból igyekszik kideríteni, ki is lehet a másik. nem derül ki. az viszont a napnál is világosabb, hogy a férfikezdemény és a lány kapcsolata inkább a sárgaruhás, fatalpú tipegő érdeme. ma este sem találkoznak.
még tavaly nyáron egy kocsma udvarán beszélgettünk barátokkal a párkapcsolatokról. akkor tettem fel a már rongyosra ismételt óhajt "én is akarok már gyereket", mire fogadott nővérem négyéves kislánya ezt mondta: "pepe, ha gyereket akarsz, tegyél ki kockacukrot az ablakba és hoz neked a gólya". tegnap az anyumkámtól kapott csészesereglet cukortartójában kockacukrot találtam, kettőt tettem ki egyet a babának, egyet az anyukájának. folytköv?