nagy kedvenc a császármorzsa, amit mi csak smórninak hívunk (megint a svábok?). a hétvégén rokonfogadás volt nálam és gondoltam, dukál némi desszert is hozzá. akkor mi mást tenne az ember az asztalra a külhonból hazatévedteknek, mint valami ízig-vérig hazait. vivát smórni!
jóanyám nem volt elérhető, így a nethez fordultam segítségért. azt tudtam, hogy nagyjából mit, hogyan, de nem mertem kockáztatni. így is túlságosan időigényesre sikerült a vendégváró. és ekkor megint: malackaraj. a recept pofonegyszerű, mégis más - a jól megszokott olaj helyett vajat használ, s jól teszi. lássuk csak: 20 deka darát nyakon öntünk 3 deci tejjel és otthagyjuk, hadd puffadjon. úgy 20 perc után (miközben én kiszagattam egy sütőlapnyi pogeccsót) hozzákeverjük 3 tojás sárgáját, 1 zacskó vaníliás cukrot és némi reszelt citromhéjat. a fehérjét kemény habbá verjük (a mixer halála okán mindezt kézzel - elismerésem minden régi búcsúi előkészületnek, marhameló!), majd szépen beleforgatjuk a darás-tejes-tojásos maglajszba. a recept szerint egy serpenyőben vagy tepsiben 10 deka vajat olvasztunk és ráloccsintjuk a tésztát. én lábosba tettem, a serpenyőm teflonos, tehát minden másra jó, de a jelen recept nem működik benne. és itt jön a csoda: a vaj elvegyül a tésztában, de mégsem áztatja el, szépen fokozatosan válik ki és a benne lévő cukor aranyszínűre pirítja a lassan szétbomló morzsákat.
lusták bele se kezdjenek! jó húsz perc és egy tetőtől-talpig felgőzölt készítő, míg valódi morzsákat kap az ember a fakanál ide-oda reppeltetése mellett. viszont a végeredmény?! mennyei. eddig is vaj-fetisiszta voltam, de ezek után nincs az az isten, aki olajat öntet velem a smórni alá.
ui: tudta-e? a tepsi török-oszmán jövevényszó, eredeti jelentése tálca-tábla.
étvágy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése