De megsem tudom. Ebben a pillanatban majdnem biztos vagyok benne, h orulnom kene, nem o lesz a gyermekeim anyja. Bar, ha a dekoltjaba nezek, mindig elbizonytalanodok. A baratja, plane annak ismerosei furak. Furabbak, mint gondolhatnok. Alom volt, nem tobb. Az egesz egy tulontulgondolt, tulidealizalt helyzet, aminek azert volt maradasa, mert a tavolsag - mint tudjuk - mindent megszepit. Aldozat? Nem! Nem is ugy indult, nem is az lett a vege. Nincsenek meglepetesek, 9 ev utan meg plane, hogy nincsenek. Reszegen, de mar tudom, h ez is csak elmenykent kellene, hogu bevonuljon abba a konyvbe, anit eletnek hivnak. Legyen most ez a vegszo. Elnezest az ekezetmentessegert. Mobilon szuletett. Joccakat! Igy mondjuk...
PS:
Odonke, maga nagyondenagyon holye. Mi lenne ha egyszer az eletben hagyna a csillagokat ragyogni ugy, ahogy azt a joisten azt nekik eloirta vala. Es a gyerekes jatekai, almai es vagyai helyett a foldre szallna? O, maga butuska, nagyonbagyon butusbutus feketecsibe odon, aki azt kepzeli, hogy a szerelem lovasszanon erkezik piros masnival atkotve, keljen fel! Majdmeglatja... Egyszer. Ha nem, asse olyannagybaj. Jozefmak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése