az egész brünni kiruccanást egy szörnyű hét előzte meg. fárasztó volt, a tél kitartóan ömlesztette a csapadék bármely ismert formáját, alacsony- és magasnyomású frontok áradatát. én, magamat nem kímélve, a napi 4-5-6 órás alvást választottam, hogy mindenre és mindenkire legyen időm. így esett, hogy csütörtöktől péntekre sikerült négy órát aludnom, egy olyan előadást kellett prezentálnom, amit még életemben nem láttam, este egy musicalre voltam hivatalos és mindennek tetejébe jött a brünni hétvégi kiruccanás. de most mindent szépen-sorjában.
a musical. még valamikor tavaly hallottam a producerek nagysikerű előadásairól az rtl klubon (ott valamilyen oknál fogva szokás színházi szuperprodukciók werkfilmjét propagálni), majd valamikor télen reggeli utam rádióhallgatása közben folyatatott beszélgetést a szlovák verzió producerével adela és sajfa a reggeli showban. hatalmas porkavarás előtte, és nemrég egyaránt. noch dazu (ennek tetejébe) minden reggel a produkció bemutatóinak otthont adó kultúr- és egyéb központ mellett utazom el, így akarva-akaratlanul is üvöltnek rám a plakátok: ezt látni kell. örültem is amikor viki (egy kollegina a volt részlegről, aki maga megérne egy misét, vagy legalábbis egy blog bejegyzést), szóval amikor viki szerzett jegyeket az előadásra potom 13 euróért. gondoltam jupííí, végre látom én is. szóval, a napi eseményeket letudva, mindenkivel mindent megkoordinálva érkeztünk a kultúrintézmény elé. jegyek rendben, ruhatár letudva, másra nem nagyon volt idő. mi, a lindával egymás mellett ültünk, viki az alattunk lévő sorban egy ötösfogatban kapott helyet.
kezdődik az előadás.
az alaptörténet nem valami bonyolult: egy jobb időket látott broadwayi rendező elkeseredésében egy könyvelővel paktál le, hogy kihasználva a bürokrácia kiskapuit (bukott előadásból nem kell adózni - vagy valami hasonló), megírják a világtörténelem legszarabb darabját. megtalálják a legszarabb szövegkönyvet, felkeresik a legszarabb színészeket. a rendező a darab színpadra kerülését idős zsidó hölgyeknek nyújtott szexuális szolgáltatásokkal fedezi. szóval, kezdődhetnek a próbák. a törénet szerint fordulat következik, amikor is a meghallgatásra jelentkezik egy erősen akcentusos svéd lány (ulla), aki nőiességével megmozgatja mindkét férfi... khm... fantáziáját. a darab természetesen nem bukás, hanem siker lesz, hatalmas bevétellel. ez az alaphelyzet ismét nevetséges helyzeteket szül. végül a producert lecsukják, a könyvelő lelép ullával meg a pénzzel, de ahogy azt már az amerikai történetekből megszokhattuk, hazatér és jön a kibékülés és a mégtöbb lóvé. pont. dióhéjban. jah, még fontos részlete a darabnak, a bukásra ítélt színdarab története, amit egy volt náci katona írt, hitlert dicsőítő ízekkel. a szereplők melegek, a zene jiddis. tehát a koncepció szerint minden XX. századi, és napjaink kultúráját befolyásoló - közerkölcsben negatívnak ítélt - érték egy színpadon jelenik meg.
a történet, illetve annak szereplői és azok titkai még annyira talán nem is sok(k), de így együtt... hát nemtom. egyértelmű, hogy több ez, mint komédia. vagy legalábbis küldetésében szatirikus, de nekem nagyonis nehezemre esett egy teljes nagyszínpadnyi horogkeresztes zászló előtt ugráló hitler-hasonmáson nevetni. valahol nagyon eldobták a sujkot, úgy érzem. a produkció (mert ezt nem is nagyon nevezném darabnak) úgy sikerült ahogy. valószínű, hogy a producerek producere broadwayi feelinget akart teremteni a színpadon, de az egész egy giccses egyveleggé olvadt össze. mai internetes kutatgatásaim után még azt is valószínűnek tartom, hogy görcsösen ragaszkodott a broadwayi verzió eszközeihez, a zsidó öreglányok ruháján és járókeretén a díszletek és koreográfia kivitelezésééig. hát, valljuk be, nem sikerült. maga az épület és annak miliője sem alkalmas egy broadwayi produkció előadására. (persze hogy nem voltam a broadwayen, de láttam már ezt-azt). a középső lelátó folyosó mellett ülve is néha élvezhetetlenné vált a látvány. a tánckar mozgása, illetve annak koordinálása egyszerűen botrányos. amikor egy tánckarból már üvölt, hogy vannak köztük tehetségek, akkor az egész már rég rossz. a díszlet silány utánzat. ami miatt viszont színházba jár az ember - a színészi játék - hát igen, vannak emlékezetes részei a darabnak. az ullát játszó hölgyemény, akit előtte még nem volt szerencsém színpadon látni, isteni. a leot (könyvelő) alakító színész mozgása és éneke hibátlan. a náci forgatókönyvíró alakítása szintúgy izgalmas és sok helyen elgondolkodtató része a darabnak. viszont az egész nyelvezete, a szájbarágós általánosításokkal együtt már túl sok. sok a buziból, a zsidóból, a náciból, a szexből, a nációk kifigurázásból. valahogy túllőttek a célon, az az érzésem. aztán persze, lehet, hogy a broadwayen ez a menő, ez a szükséges. de európai, musicalhez amúgy sem szokott gyomornak mindenképp nehezen emészthető, hacsak nem mérgező.
végeredményben örülök, hogy elmentem. amit a darab mondani akart, végeredményben el is mondta, megvan az üzenet. csak túl óriásplakátosra sikeredett a közlésmód.
szóval a mcdonaldsos kajánál is nehezebb zsidó-náci-pénz-broadway-nacionalista-buzi tortával a gyomromban és hatalmas alvási deficittel indultunk útnak brünnbe. de annak története hosszú és én is csak ebeszélésekre hagyatkozhatok, ha a történteket leírni szándékoznék. szóval maradjunk egyelőre ennyiben. au revoir.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése