biznisztrip

Két éve dolgozom a cégnél. Még belépésemkor aláírtam egy papirost, hogy "hajlandó vagyok" szolgálati útra menni, ha a helyzet úgy hozza. Két év alatt mást sem láttam, csak hogy mindenki utazgat hetekre (néhányan hónapokra) a nagyvilágba, én meg - és ezt nem dicsekvésnek szánom - mindig túlteljesítek, mégsem küldenek sehova (értem ezalatt a "haza" nevű desztinációt is). Bár, ha jobban belegondolok, akár az imént említett csallóközi "rossztulajdonság" is lehet egy oka, miért nem engem küldtek. Ki dolgozna? Ugye...

Jelenleg "cut of costs" időszakát éli dinamikusan fejlődő vállalatom, a svájci egyhetes kiruccanás szálláshelyeként mégis egy négycsillagos, belvárosi hotőlyt szemeltek ki nekünk (ami már a XIX. század derekán is friss gyümölccsel és virággal fogadta a kedves vendéget). Mondanom sem kell, hogy egyhavi keresetemből sem engedhetnék meg négy éjszakát a meg nem nevezett "fogadóban". Bevallom, örülök annak, hogy a szobaszervisz esti hazaérkezésemre megvetette az ágyat. Asszem, nem mertem volna rá leülni. Természetesen a hófehér huzat is követel némi higiénát, amennyiben nem szeretnénk, hogy a kedves vendéglátóban a "mocskos kelet-európai" jelző maradjon meg, amúgy nem mindig őszintén generált mosolyommal kapcsolatban. Ami meglepő, az egyik huzat hosszában vastag csíkos a másik harántdíszítésű. Gondoltam, megnézem a wikipédiát, hátha ír valami használhatót a svájci ágyterítési protokollal kapcsolatban, azonban eszembe jutott az a, főnökömmel folytatott beszélgetés, miszerint ugyan vállalatunk hajlandó több tízezer koronát költeni szállásra, viszont a párfrankos interneköltségeket nem hajlandó megtéríteni. Érdekes...

A falak és a plafon - elnézést mennyezet - gipszstukkói visszafogottak, csakúgy, mint a színválasztás ás az egyéb berendezés. Ugyan régi hatást keltenek, mélyreható belsőépítészeti tanulmányaim mégis remake-gyanús érzéseket keltenek bennem. Basznyi bele, ingyír van, nem?! Hehe...

Fáradt vagyok. A múlt hétvégi brünni vizit nem hagyott túl sok időt pihenésre. Péntekről szombatra öt óra alvásra szánt idő - melyet az elfogyasztott alkoholmennyiség és az elszívott cigaretták száma igencsak lecsökkentett (nem, nem hánytam, csak úgy vert a szivem, mint egy gőzmozdony). Szombatról vasárnapra "null koma nichtsz", így németesen, fonetikusan. Tehát a még csütörtökre betervezett, ám az utazással kapcsolatos "szervezési munkálatok" miatt vasárnapra halasztott bevásárlás kialvatlan, néha már görcsösen vánszorogva sikerült. Ahelyett, hogy átadtam volna magam a most oly népszerű shoppingolási láznak. Az ajnkaufszturné (értsd. bevásárlás) hangulatához még az az elszomorító tény is hozzájárult, hogy a szolgálati út miatt a tőlemtől szokatlan szortimentet voltam kénytelen válogatni (mégiscsak rëprëzëntányi kő, more). Nem beszélve arról az elszomorító tényről, hogy az ilyen ruhadarabok az átlagosnál jobban megviselik az ember pénztárcájat. Abba meg már bele se gondolva, hogy mikor veszem fel mégegyszer az ebből az alkalomból vásárolt darabokat. A fáradtság azonban kiváltotta belőlem a tőle megszokott "hánemlebaszom" szindrómát, így kompromisszumot kötve magammal és az ilyen utazások elvárásaival, mégis egész dizájnos, a célnak megfelelő, azonban a jövőben is hasznos és viselhető ruhadarabokra esett választásom. Ja, és ami miatt ezt a bekezdést elkezdtem: fáradt vagyok. Asszem hosszú (években mérhető) idő után, teleengedem a kádat! (Az asztalról úgysem merek elvenni semmit, a víz meg minden hotelben ingyen van. Hehe.) Pancsi után folytköv.

Biznisztrip nr. 2

Nem tudom, miért gondoltam, hogy meg kellett volna szeretnem a kádban pesmedést, ha egy "posh" szállodában vagyok. Holott a Nagykövny szerinti "teleengedem a kádat és relaxálok" című foglalatosság minden körülményét megteremtettem. A vízből semmi sem lógott ki (magyarul púposra engedtem), a hab semi hiányzott (csípte a szemem), a fürdővíz hőmérséklete is megfelelt (itt nem kell spórolni a meleg vízzel). Mégsem bírtam öt percnél tovább a vízben dögledezni és a fürdés utáni tisztátalan érzés ismét jelentkezett. Lezuhanyoztam. Elaludni nem tudtam. Gondoltam, csinálok valami kreatívat elalvás előtt, de a már megismert internet-próblémák miatt, ismét csak offline szórakozhattam. A tévét megint nem mertem bekapcsolni (nemhogy még azért is fizetni kell). Atyááám! Már félegy?! (Mármint most, azaz második nap, aktuálisan). Szóval, röviden. A cégben megoldást várnak együttműködés nélkül. A "sviccerdüccs", a német, az angol és a szlovák spontán váltogatása (állítólagos nyelvérzékem ellenére) még mindig lefáraszt. Megoldáshoz csak olyan kérdésekben jutottunk, amelyeket már otthon is fontolgattam - itt legalább lesz "valós" ok, miért is kell bevezetni őket. A főutcát végigjártam, a divat minden világmárkáját ismerem és elismerem, hogy "van bennük valami". A svájci nők öltözködési, sminkelési, pláne hajviseleti kultúráját inkább nem kommentálom és ezek után már nem is csodálkozom, hogy szeretőt tartani nem nagy dolog. Az sem lep meg többé, miért ilyen nyitott ez a társadalom a másság iránt (mi a ... csináljon szegény férfi, ha ez a felhozatal?!). Egy nap alatt sikerült háromszor esnie és kétszer havaznia - persze, mindezt váltakozva. A cipő, amit a roham-shopping során szereztem itt-ott szorít és valószínűleg ezt is sikerül majd legyúrnom. Ja, és ami a legfontosabb, a Moloko nem feltétlenül a megfelelő zeneválasztás memoárokhoz. Mindenkit csókolok, mindenkit ölelek, holnap folytköv. "As usual" :)

Biznisztrip nr. 3

A kezdeti naplóírási szenvedélyem mára már visszahagyott - sajnos. Egyrészt, mivel az elfogyasztott sörmennyiség meglehetős alkoholos befolyásoltságot okoz szervezetemben, ami persze nem feltétlenül van túl nagy befolyással érzékszerveimre (legalábbis nem mindegyikre), ami viszont lényeges, megtanultuk, ittasan autóba nem ülünk. Apu, bocsi a tükörért, meg az anyósülés ajtajáért! Többet nem fordul elő, ígérem. Ha tehetem...

Szóval a mai program BAU (business as usual, magyarul: semmi extra). Ismét a lerágott csontokat szopogattuk, nyalogattuk, hátha kiderítünk valami újat, valami használhatót. Befogadó testvéreink természetesen ma sem jelentek meg, illetve ha meg is jelentek, csak korlátolt mennyiségben (oszt, hogy ez most jó vagy nem, istentuggya). Summa-summárum, a megoldás itt van a fejemben, már csak papírra kell vetni. Aztán, hogy ki mennyire egyezik bele az általam preferált megoldásba, istentudja. Ha más nem, kapcsolatépítésnek és tanulmányi útnak mindenképp jó volt. Na, de ami a lényeg. Miért is vagyok alkohol által befolyásolt állapotban? Mert egy volt kollégám újfent üzleti partnerem lett, de egy másik fronton. Szerencsétlen, most utazik haza a húsz-ezer lelket számláló kisvárosba, ahol befogadó vállalata szállást biztosított számára egy - értelmezésem szerinti - hüttében. Grüezi Schweiz, grüezi Mr. Dagobert!

Holnap semmi kötelező meeting, semmi elfoglaltság. Mintha időt akarnának adni a hülye, olcsó munkaerőnek. Illetve, mégis. Este vacsora a helyi vállalat vezetőjével egy "not pricey" (értsd: nem drágo) étteremben. Ám legyen. Oszt istentudja, még az is lehet, hogy jó lesz...

Berúgtam, bevallom tisztelettel. Illetve becsiccsentettem. A kolleganőm már az új - az este folyamán vásárolt - cuccaival álmodik és azzal, hogy milyen nagy dolog lesz ezt majd a hazai cégben reprezentálni. Ám legyem, ámen. Most már csak várom a holnapot, az én kis falumat és a repülőutat, ami remélhetőleg nem az Alpok tüskéin ér véget. És még egy megjegyzés befejezésül: A "Parisienne" tényleg jó cigi. Csókolom, csókolom, jóccakát. Éljen a Kispál, az álmok és egy saját otthon. Folytköv.